Tisztújítás a Magyar Sárkányhajó Szövetségnél
Tisztújítás a Magyar Sárkányhajó Szövetségnél
Az elmúlt hétvégén Baján tartotta a Magyar Sárkányhajó Szövetség, az éves Küldöttgyűlését. A Küldöttgyűlésen tisztújításra is sor került. Újabb négy évre a szövetség elnökének választották Járosi Pétert, aki 2003 óta tölt be vezető pozíciót a sárkányhajó sport magyarországi irányító szervezetében.
Az általános elnökhelyettes Schnaider-Báthory Csenge, a szakmai elnökhelyettes Sziklenka László lett, aki a szövetség megalakulása óta végzi ezt a munkát. Az új elnökség tagjai: Búza László, Németh Fanni, Szabó Miklós, Ozsváth Zoltán. A Felügyelő bizottság elnöke: dr. Eörssy-Farkas Dominika. Felügyelő bizottsági tagok: Bíró Andrea, Bocsor Balázs.
Járosi Péter - aki az európai és a világszövetség alelnöke is - az ünnepi gyűlés zásáraként elmondta: sok fontos feladat előtt áll szövetségünk. A következő négy év, a szövetség további megerősítéséről fog szólni, a fiatalítás jegyében. A küldöttközgyűlés bölcsen döntött az elnökség fiatalítása mellett, így most együtt van a tapasztalat, és a fekészült friss erő. A jövő a közösségünkön múlik, biztos vagyok abban, hogy a vezetők a sportolók és a klubok is, mindent meg fognak tenni a sikerért. Továbbra is, egy hajóban evezzünk együtt!
További hírek
21.

Minden jó, ha a vége jó
Hét napot követően tegnap az 500 m futamokkal lezárult a 17. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság. Magyarország minden idők legeredményesebb világbajnokságát zárta, hiszen a végső elszámolásnál a nemzetek közötti éremtáblázat 5. helyén végzett.
Tovább20.

A magyar fiatal felnőttek és az utánpótlás legénység az ötszáz méter bajnokai
A világbajnokság hatodik napján az U18 vegyes legénységünk ezüstérmet, fiatal felnőtt lányaink bronz érmet ünnepelhettek.
Tovább19.

Magyarország eddigi legsikeresebb napját zártuk a Világbajnokságon
A Magyar Csapat folytatta sikeres szereplését a Világbajnokságon. Pénteken a 200 m futamok második versenynapja zajlott a vízen. A délelőtti felhős, szinte ősziesre emlékeztető idő ellenére a Magyarok ismét óriásit küzdöttek. Az eredmény két újabb világbajnoki cím, egy ezüst- és egy bronzérem!
TovábbSimi 2025
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2025. július 15 - 20 között Brandenburg an der Havel - Németországban a 17. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon, 2025. szeptember 4 - 7. között Belgrád - Szerbiában a 20.EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Simi 2025-ben ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk