Vissza

Sárkányok a tavon

Újra sárkányhajósok veszik birtokba a Csónakázó-tavat. A sárkányhajó sportban az idei utolsó, szezonzáró összecsapásra szeptember 27-28. között kerül sor. A 14. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál és Nebuló Kupa első napján, pénteken a nebulóké, míg szombaton a felnőtteké lesz a víz.

Sárkányok a tavon

A sárkányhajó sport idei utolsó, szezonzáró összecsapására, a 14. alkalommal megrendezésre kerülő Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál és Nebuló Kupán ezen a hétvégén kerül sor. A sárkányhajósok által méltán kedvelt koronázóvárosi versenyhelyszín mindig különleges kihívást jelent a résztvevő csapatok számára, hiszen a sprint verseny és a 2000 méteres futamok a sok kanyar miatt nagyon látványos küzdelmeket ígérnek.

Szeptember 27-én, pénteken, az első versenynapon, mint minden évben a Székesfehérvári Nebuló Kupa kerül megrendezésre. Ebben az évben a közönség 15.30 órától szurkolhat a Superman, a Bogyiszló, a Süsü a sárkány, a Batman, a Tóparti Gimnázium 9.BÉ és a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapatainak.

A szombat a felnőtteké: a résztvevő csapatok akár 9 idei versenyt követően érkeznek Székesfehérvárra, egy igazi évzáró versengésre. A verseny 9 órakor az Open Kupa időfutamaival kezdődik, amit 9.30 órakor megnyitó követ. A Házisárkányoknak és az Open Kupán résztvevőknek 11.30 órakor, míg a Vegyes és a Marathon Open kupásoknak 17.30 órától tartják az ünnepélyes eredményhirdetést.

A szervezők a látványos sportversenyre minden érdeklődőt és szurkolót szeretettel várnak szeptember 27-28-án, pénteken és szombaton a székesfehérvári Csónakázó-tó partjára!

A versenyről, a 46 nevezett csapatról és a programokról bővebb információ a https://www.sarkanyhajofesztival.hu/archivum/esemenynaptar/ oldalon olvasható.

További hírek

Jul.
21.
Minden jó, ha a vége jó

Minden jó, ha a vége jó

Hét napot követően tegnap az 500 m futamokkal lezárult a 17. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság. Magyarország minden idők legeredményesebb világbajnokságát zárta, hiszen a végső elszámolásnál a nemzetek közötti éremtáblázat 5. helyén végzett.

Tovább
Jul.
20.
A magyar fiatal felnőttek és az utánpótlás legénység az ötszáz méter bajnokai

A magyar fiatal felnőttek és az utánpótlás legénység az ötszáz méter bajnokai

A világbajnokság hatodik napján az U18 vegyes legénységünk ezüstérmet, fiatal felnőtt lányaink bronz érmet ünnepelhettek.

Tovább
Jul.
19.
Magyarország eddigi legsikeresebb napját zártuk a Világbajnokságon

Magyarország eddigi legsikeresebb napját zártuk a Világbajnokságon

A Magyar Csapat folytatta sikeres szereplését a Világbajnokságon. Pénteken a 200 m futamok második versenynapja zajlott a vízen. A délelőtti felhős, szinte ősziesre emlékeztető idő ellenére a Magyarok ismét óriásit küzdöttek. Az eredmény két újabb világbajnoki cím, egy ezüst- és egy bronzérem!

Tovább

Simi 2025

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2025. július 15 - 20 között Brandenburg an der Havel - Németországban a 17. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon, 2025. szeptember 4 - 7. között Belgrád - Szerbiában a 20.EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Simi 2025-ben ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.jpg sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png --- sarkanyhajo_63e16c453c183.jpg
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság