Vissza

Ötven magyar sárkányhajós utazik a thaiföldi vb-re

Augusztus 20. és 25. között Pattaya ad otthont a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságnak, amelyen a nagy távolság és a költséges utazás ellenére három korosztályban mintegy ötven magyar indul. A várhatóan ázsiai dominanciát hozó thaiföldi vb-n a jó helyezések mellett éremben is bízik Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, aki a nemzetközi szövetség alelnökeként azon is dolgozik, hogy legyen elegendő víz a verseny megrendezéséhez.

Ötven magyar sárkányhajós utazik a thaiföldi vb-re
Hatalmas létszám lesz a világbajnokságon - jelezte Járosi Péter, akinek az IDBF alelnökeként egyik feladata a verseny előkészítése. A már a helyszínen tartózkodó sportvezető elárulta: az időjárási körülmények nem kedveztek a vb-nek, hiszen az esős évszak a szokásosnál kevesebb vizet hozott. A rendezőknek emiatt számos nehézséggel kellett megküzdeniük, de biztos benne, hogy végül kiváló lesz a pálya és nagyszerű világversenynek néz elébe a sárkányhajós társadalom.
 
Ázsiai eredetű sportág lévén a vb-n legnagyobb létszámban a keleti kontinens képviselői vesznek részt, de rajtuk kívül Európából, valamint Egyesült Államokból és Kanadából is erős legénységek állnak rajthoz. A magyar sárkányhajósokat ötven fős küldöttség alkotja, akik junior (18 éven aluli), premier (felnőtt) és szenior B (50 éven felüliek) korosztályokban indulnak.
 
"Már az is nagy dolog, hogy egyáltalán el tudunk a thaiföldi vb-re jutni, mert ebben a sportágban sokszor a sportolóknak is ki kell venniük a részüket a költségekből. Most annyiban kedvező a helyzet, hogy a hazai szövetség az ifjúsági és a premier legénység részvételében is tudott segíteni" - mondta Járosi Péter."
 
Biztos, hogy nagyon meg kell küzdeni a jó helyezésekért, hiszen gyakorlatilag jelen lesz minden olyan ázsiai ország, ahol a sárkányhajózást több száz, vagy akár több ezer éve űzik - jegyezte meg a hazai szövetség vezetője. 
 
"A szövetségi kapitányunk azt mondta, azzal elégedettek lehetünk, ha a magyarok a különböző kategóriákban be tudnak kerülni az első hatba. Egyetértek vele, de azért nagyon örülnék, ha összejönne az éremszerzés is. Biztos vagyok benne, hogy sportolóink mindent meg fognak tenni ezért. Tegyük hozzá, óriási teljesítmény lenne, hiszen például a premier férfiaknak 18 másik legénységgel kell majd megküzdeniük, hogy odaérhessenek a mezőny elejére."
 
A sárkányhajósok az idei esztendeje ugyanakkor már így is sikeres, hiszen a júliusi sevillai klub legénység Európa-bajnokságon tíz érmet - hat aranyat, három ezüstöt és egy bronzot - szereztek a magyar egységek. 

További hírek

Apr.
21.
Baján elkezdődött a nyílt vizi szezon

Baján elkezdődött a nyílt vizi szezon

A Magyar Sárkányhajó Szövetség - az elmúlt évekhez hasonlóan, immár 13. alkalommal - Baján rendezte meg a Sugo Sárkányhajó Clubbal együttműködve évadnyitó Magyar Bajnokságát.

Tovább
Mar.
04.
Edzőtábor és szakmai nap Tatán

Edzőtábor és szakmai nap Tatán

Az elmúlt hétvégén háromnapos edzőtáborban vettek részt az U18, U24, és Premier életkorú sportolok a Tatai Edzőtáborban. Az edzőtábor elsődleges célja melyet maximálisan sikerült megvalósítani, az utánpótlás, és a premier válogatott keret tagjainak összetartása, kondicionális teljesítőképességének felmérése, fejlesztése, közösség fejlesztés és csapatépítés. A harmadik napon vasárnap, a szövetség 2024. évi sportszakmai napja került megrendezésre, ahol több sportágspecifikus szakmai előadást és a HUNADÓ tájékoztatóját hallgatták meg a sportolók és a klubok vezetői.

Tovább
Feb.
29.
NVESZ Év Sportolói Gála – 64 kiváló sportembert díjaztak

NVESZ Év Sportolói Gála – 64 kiváló sportembert díjaztak

Díjazott a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ)! A 62 szövetséget képviselő sportköztestület a Budapest Marriott Hotelben megtartott gáláján 37 szövetség 64 sportolója vehetett át díjat a 2023-ban nyújtott kiemelkedő sportteljesítményéért. Az NVESZ Év Sportolója díjra az egyes sportszövetségek jelölték a legsikeresebb versenyzőket. Ők valamennyien kimagasló eredményeket értek el a világ- és Európa-bajnokságokon, vagy éppen a Küzdősportok Világjátékán. A hagyományoknak megfelelően az NVESZ-gáláján adták át a dr. Leyrer Richárd díjat is.

Tovább

Simi 2024

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.jpg sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png --- sarkanyhajo_63e16c453c183.jpg
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság