Lapátok feszülnek egymásnak a sárkányhajózás szülővárosában
Lapátok feszülnek egymásnak a sárkányhajózás szülővárosában
Egzotikus sárkányok kavarják fel a Mosoni Duna vizét szombaton, hogy az egyik leglátványosabb közösségi sportág csapatai vízre szálljanak a 13. Győri Sárkányhajó Fesztivál alkalmával. A fesztivál évad újabb állomásán a csapatok 200 és 2000 m-es távokban is próbára tehetik erőnlétüket, melyek sikeres teljesítése újabb felkészülési mérföldkövet jelent a szegedi világbajnokságra.
A hazai sárkányhajózás gyökereihez visszanyúlva a Mosoni Duna a sportág hagyományai miatt is kedvelt helyszíne a versenyeknek. A rendkívül szoros versenyprogram kezdeteként minden csapatnak egy időmérő futamban kell majd részt vennie, mely alapján három dimenzióba kerülnek besorolásra a csapatok. Az így kialakult sorrendek alapján az azonos dimenzióba kerülő csapatok feszülhetnek majd egymásnak, hogy legjobb tudásukhoz mérten a maximumot nyújtsák. Az idei évben 20 éves jubileumát ünneplő Magyar Sárkányhajó Szövetség által szakmailag támogatott versenyeken valamennyi korosztály lapátot ragadhat, hiszen a legkisebbek a Nebuló Kupák, míg a felnőttek a fesztiválok alkalmával bizonyíthatnak az idei évadban is.
Az érdeklődők négy versenykategóriában (open kupa, vegyes kupa, házisárkányok kupája és marathon open kupa) szurkolhatnak kedvenceiknek. A lelkesítés mellett azonban a sikeres szerepléshez a sárkányok könnyed és gyors mozgása is szükséges, ami a hajóban ülő 20 ember összehangolt munkájának eredménye.
A folyók városában legjobban teljesítő csapatok meg sem állnak majd a napfény városáig, hogy július 17 és 22 között a sárkányhajózás történetének valaha látott legnagyobb versenyén öt kontinens több, mint ötezer versenyzője között bizonyítsanak. Az egyedülálló látványvilág, a hamisítatlan fesztiválhangulat és a magával ragadó futamok pedig idén is feledhetetlen élménnyel ajándékoznak meg mindenkit, aki kilátogat az Aranypartra.
További információk:
https://www.sarkanyhajozas.hu/vb2018
Csatlakozz hozzánk a facebookon is: https://www.facebook.com/magyarsarkanyhajoszovetseg/
További hírek
21.

Minden jó, ha a vége jó
Hét napot követően tegnap az 500 m futamokkal lezárult a 17. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság. Magyarország minden idők legeredményesebb világbajnokságát zárta, hiszen a végső elszámolásnál a nemzetek közötti éremtáblázat 5. helyén végzett.
Tovább20.

A magyar fiatal felnőttek és az utánpótlás legénység az ötszáz méter bajnokai
A világbajnokság hatodik napján az U18 vegyes legénységünk ezüstérmet, fiatal felnőtt lányaink bronz érmet ünnepelhettek.
Tovább19.

Magyarország eddigi legsikeresebb napját zártuk a Világbajnokságon
A Magyar Csapat folytatta sikeres szereplését a Világbajnokságon. Pénteken a 200 m futamok második versenynapja zajlott a vízen. A délelőtti felhős, szinte ősziesre emlékeztető idő ellenére a Magyarok ismét óriásit küzdöttek. Az eredmény két újabb világbajnoki cím, egy ezüst- és egy bronzérem!
TovábbSimi 2025
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2025. július 15 - 20 között Brandenburg an der Havel - Németországban a 17. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon, 2025. szeptember 4 - 7. között Belgrád - Szerbiában a 20.EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Simi 2025-ben ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk