Eredményes és eseménydús szezont zártak a sárkányhajósok
Eredményes és eseménydús szezont zártak a sárkányhajósok
Rangos sportdiplomáciai siker. A Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) beválasztotta a Hírességek Csarnokába (Hall of Fame) Járosi Pétert. A Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, aki egyben az IDBF alelnöki tisztségét is betölti, a sárkányhajó sport fejlődése, népszerűsítése érdekében végzett munkájával érdemelte ki az elismerést.
„Jóleső érzés, hogy a magyar sárkányhajó sportot egyre több helyen elismerik. Ugyanakkor a Hall of Fame-be való beválasztásom nemcsak nekem szól, hanem a magyar sárkányhajó sportnak. A szövetségnek, a munkatársaimnak, akikkel régóta együtt dolgozunk. Várható volt, hogy ilyen értelemben értékelik az elmúlt időszakban végzett munkánkat, hiszen a sportág eddigi két legnagyobb világbajnokságát Magyarország szervezte meg. 2013-ban egy nemzetek közötti világbajnokságot, majd 2018-ban minden idők legnagyobb klublegénység világbajnokságát bonyolítottuk le 6200 sportolóval. Bónuszként – mint ahogy azt a könyvemben is megírtam – 2019-ben Thaiföldön a nemzetek közötti vb-n volt szerencsém irányítani a szervező bizottságot, és a hazai szakemberek is segítettek az ottani világbajnokságot előkészíteni” – mondta Járosi Péter, aki a hazai szezonról elmondta, igyekeztek mindent kihozni a járvány szorongatta időszakból.
„A legfontosabb dolog az, hogy meg tudtuk rendezni az összes tervezett versenyünket ezidáig. Külön büszkeség számomra, hogy bajnokságokon túl az ifjúság-fejlesztő programunk részeként a Nebuló Kupa Győrben csúcsot döntött. Húsz intézményből közel ezer diákot mozgattunk meg, illetve ugyanott az egyetemistáknak a MEFOB-ot, azaz a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnoki szezonba illeszkedő versenyt is rendeztünk. Figyelembe véve, hogy a sportágunkat (is) sújtották a világjárvány nehézségei, úgy gondolom, hogy maradandót tudtunk alkotni 2021-ben is” – összegzett a sportvezető. Járosi Péter egyébként a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) általános alelnöki tisztségét is betölti.
További hírek
12.

Véget ért minden idők legeredményesebb Sárkányhajó Európa - bajnoksága
A Magyar Sárkányhajó Szövetség eddigi legsikeresebb Európa-bajnoki szereplésén van túl. A versenynek az olaszországi Ravenna adott otthont, ahol a magyar legénységek elsöprő sikert arattak a sokszor nem ideális, nehezített körülmények ellenére. Az öt napig tartó viadal rendhagyóan a 2000 méteres versennyel kezdődött, majd a 200 és legvégül az 500 méteres távokkal folytatódott. A legénységeink versenyzésükkel kiemelkedtek a mezőnyből és naponta több alkalommal megtöltötték az éremátadó pódiumot. Versenyzőink összesen 32 érmes helyezéssel tértek haza. Hazánk 11 arany, 13 ezüst és 8 bronz érmet szerzett az Európa - bajnokságon, igy a nemzetek közötti versenyben a 2. helyezést szerezte meg, a legeredményesebb magyar klub az erős rangsorban elért kiemelkedő 3. helyezésével a Dunai Sárkányok Vác lett. A szövetség elnöke, Járosi Péter elmondta, az elmúlt évek sokszor kűzdelmes munkája meghozta az eredményét. A mai világban csapatsportban ilyen kiváló eredményt elérni nagy teljesítmény, gartulálok a hazánkat képviselő 330 versenyzőnek.
Tovább11.

Az Európa - bajnokság utolsó napján is csillogtak a magyar érmek
A legénységek már kicsit fáradtabban érkeztek a vasárnapi vegyes 500 méteres futamokra az elmúlt négy versenynapot követően. A magyar legénségek megvillantották felkészültségüket és állóképességüket, ma is szépen küzdöttek,hiszen két arany egy ezüst és egy bronz éremmel zárták sportolóink az Európa-bajnokságot. Versenyzőink Senior A, B és Premier kategóriákban állhattak a dobogóra.
Tovább10.

500 méteres éremzápor
A sárkányhajók 500 méteren csaptak össze szombaton, az Európa-bajnokság utolsó előtti versenynapján. Női és Open kategóriáké volt a főszerep, ahol a magyar legénységek ismét remekeltek. Nagyon izgalmas futamoknak lehettek szemtanúi a nézők, ahol néhány tizedek, olykor századok jelentették a különbséget a legénységek között. A küzdelmek során összesen 10 érmet zsebeltek be a Magyar Sárkányhajó Szövetség versenyzői, amely minden idők legjobb eredménye egy 500 m-es versenynapon.
TovábbSimi 2023
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2023. augusztus 7 - 13 között Pattayaban, Thaiföldön a 16. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon, 2023. szeptember 7 - 10. között Ravennában, Olaszországban a 19. EDBF Klub Legénység Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk