Vissza

Épségben kiérkezett a magyar válogatott a világbajnokság helyszínére és végrehajtotta felkészülését

A közel 24 órás utazás után épségben és hiánytalan felszereléssel megérkezett a magyar válogatott Pattayába, Tájföldre. A minél előbbi akklimatizálódás érdekében szárazföldi átmozgató edzéseket tartottak és már 2 alkalommal kieveztek a vízre így versenykörülmények között volt lehetőségük készülni a rájuk váró megmérettetésre.

Épségben kiérkezett a magyar válogatott a világbajnokság helyszínére és végrehajtotta felkészülését

A szövetségi kapitány, Sziklenka László tegnapi szerencsés megérkezését követően, Járosi Péterrel közösen megtartotta a magyar válogatott csapattájékoztatóját. Sem egészségügyi sem technikai problémáról nem számoltak be. 

Ma este egy állófogadás keretein belül a Táj Királyi Tengerészet Admirálisa valamint Mike Thomas IDBF elnök köszöntőt mondott a szervező bizottság tagjainak, az IDBF elnökségének, a bírói gárdának és az országok képviselőinek. Holnap este pedig a hivatalos megnyitó ünnepségre kerül sor Pattaya belvárosában, ahol a 30 nemzet összes sportolója részt vesz.
Szerdától szurkoljunk a magyar delegációnak, az első napon a 2000 méteres futamokon. A csapataink eredményeit a Magyar Sárkányhajó Szövetség facebook oldalán lehet követni.

További hírek

Oct.
25.
Játékos versenyszámokban melegítettek a magyar legénységek a Világkupán

Játékos versenyszámokban melegítettek a magyar legénységek a Világkupán

Ma kezdetét vette a 4. IDBF Világkupa nulladik napja, ahol a sportág nemzetközi szabályaitól eltérő számok kerültek megrendezésre.

Tovább
Oct.
24.
Rajtol a Világkupa Kínában, Miluo városában

Rajtol a Világkupa Kínában, Miluo városában

A magyar delegáció kínai idő szerint kedden délután érkezett meg Miluo városába, a 4. IDBF Sárkányhajó Világkupára. Büszkeség számunkra, hogy sportolóink kiváló nemzetközi eredményeik alapján meghívást kaptak a két évente megrendezésre kerülő Világkupára, ahol a világ 11 legjobb premier vegyes legénysége mérettetheti meg magát. Magyarország premier sárkányhajó válogatottja pályafutása egyik legnagyobb kihívása előtt áll.

Tovább
Sep.
30.
A fesztivál eső esetén sem marad el...

A fesztivál eső esetén sem marad el...

Zuhogó eső fogadta a 19. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál résztvevőit a Csóakázó - tó partján. Az időjárás sajnos nem a szebbik arcát mutatta szombaton, ennek ellenére a lelkes, munkatársakból verbuválódott céges legénységek, valamint a fesztivál-csapatok sem riadtak vissza az esős-szeles időtől, és nagyon szoros futamokban mérték össze erejüket és tudásukat.

Tovább

Simi 2024

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeztek. A kiváló eredményeknek köszönhetően, meghívást kaptunk a 4. IDBF Világkupára, melyet 2024.10.25 - 27. között rendeznek meg a kínai Miluo városában. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat az újabb világversenyen.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.jpg sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png --- sarkanyhajo_63e16c453c183.jpg
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság