Bravúros kezdéssel indult a szezon első szabadtéri sárkányhajós versenye
Bravúros kezdéssel indult a szezon első szabadtéri sárkányhajós versenye
A téli felkészülési időszak után a múlt hétvégén óriási energiákkal és erővel rugaszkodtak neki a hazai sárkányhajós klubok, hogy a Baján megrendezésre kerülő 7. Hosszú Távú Sárkányhajó Magyar Bajnokságon végre nyílt terepen mérjék össze tudásukat. A napsütéses idő és a szép környezet egyaránt plusz lendületet adott a legénységek teljesítményéhez, amire szükség is volt az erőt próbáló 2, 4 és 8 kilométeres szakaszok megtételéhez. A versenyre kilátogató közönség már belekóstolhatott abba a felfokozott hangulatba, ami a július 17 és 22 között Szegeden megrendezésre kerülő 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon is hullámként söpör majd végig a sárkányok hete keretében.
Az izgalmakban bővelkedő bajai verseny végén az U18-as legénységek összecsapásában a szarvasi Körös Dragon U-18 versenyzői nyakában csüngött az aranyérem, akik összehangolt munkával előzték meg a Rába Dragon Boat Club / Rába Sárkányhajó Club ifi csapatát.
A premier vegyes 8km-en - ami a verseny legnépesebb versenyszáma volt - a váci Dunai Sárkányok határozottan az élre törtek, hiszen egy arany, és egy ezüst érmet is hazavihettek. A folyamatosan erősödő női versenyosztályban hat csapat lányai eveztek a győzelemért, ám végül a Dunai Sárkányok női legénysége volt az, aki a dobogó legfelső fokáról ünnepelhetett, maguk mögé utasítva a Körös Dragon és a Dragon Aqua SE sportolóit.
Járosi Péter a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke elmondta a szezonnyitás remek volt, de a java még csak most kezdődik, ugyanis a május 5-ei 6. Dunai Regatta és a május 12-ei 10. Budapesti Sárkányhajó Fesztivál még rengeteg izgalmat tartogat, hiszen bizonyos versenyosztályokban ekkor dől el, kik állhatnak még rajhoz a napfény városában.
A magyar sárkányok tehát megkezdték hódító útjukat és remélhetőleg meg sem állnak a nyári világbajnokság dobogójáig.
További hírek
12.

Véget ért minden idők legeredményesebb Sárkányhajó Európa - bajnoksága
A Magyar Sárkányhajó Szövetség eddigi legsikeresebb Európa-bajnoki szereplésén van túl. A versenynek az olaszországi Ravenna adott otthont, ahol a magyar legénységek elsöprő sikert arattak a sokszor nem ideális, nehezített körülmények ellenére. Az öt napig tartó viadal rendhagyóan a 2000 méteres versennyel kezdődött, majd a 200 és legvégül az 500 méteres távokkal folytatódott. A legénységeink versenyzésükkel kiemelkedtek a mezőnyből és naponta több alkalommal megtöltötték az éremátadó pódiumot. Versenyzőink összesen 32 érmes helyezéssel tértek haza. Hazánk 11 arany, 13 ezüst és 8 bronz érmet szerzett az Európa - bajnokságon, igy a nemzetek közötti versenyben a 2. helyezést szerezte meg, a legeredményesebb magyar klub az erős rangsorban elért kiemelkedő 3. helyezésével a Dunai Sárkányok Vác lett. A szövetség elnöke, Járosi Péter elmondta, az elmúlt évek sokszor kűzdelmes munkája meghozta az eredményét. A mai világban csapatsportban ilyen kiváló eredményt elérni nagy teljesítmény, gartulálok a hazánkat képviselő 330 versenyzőnek.
Tovább11.

Az Európa - bajnokság utolsó napján is csillogtak a magyar érmek
A legénységek már kicsit fáradtabban érkeztek a vasárnapi vegyes 500 méteres futamokra az elmúlt négy versenynapot követően. A magyar legénségek megvillantották felkészültségüket és állóképességüket, ma is szépen küzdöttek,hiszen két arany egy ezüst és egy bronz éremmel zárták sportolóink az Európa-bajnokságot. Versenyzőink Senior A, B és Premier kategóriákban állhattak a dobogóra.
Tovább10.

500 méteres éremzápor
A sárkányhajók 500 méteren csaptak össze szombaton, az Európa-bajnokság utolsó előtti versenynapján. Női és Open kategóriáké volt a főszerep, ahol a magyar legénységek ismét remekeltek. Nagyon izgalmas futamoknak lehettek szemtanúi a nézők, ahol néhány tizedek, olykor századok jelentették a különbséget a legénységek között. A küzdelmek során összesen 10 érmet zsebeltek be a Magyar Sárkányhajó Szövetség versenyzői, amely minden idők legjobb eredménye egy 500 m-es versenynapon.
TovábbSimi 2023
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2023. augusztus 7 - 13 között Pattayaban, Thaiföldön a 16. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon, 2023. szeptember 7 - 10. között Ravennában, Olaszországban a 19. EDBF Klub Legénység Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk