A világbajnokságon bemutatkozott a PTE csapata
A világbajnokságon bemutatkozott a PTE csapata
A Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség által rendezett világbajnokság második és harmadik versenynapján a Pécsi Tudományi Egyetem bravúros debütálásának lehettünk szemtanúi. A legénység a második versenynap, az egyetemi vegyes kategóriában 2000 méteren az előkelő második helyet szerezte meg.
Az egyetemisták emellett 2000 méteren premier open és női kishajóval is elindultak. A fiúk a 11. helyet, míg a lányok fantasztikus evezésükkel a 6. helyet szerezték meg. A kormányosok hiba nélkül vezették a pályán a hajókat, az evezősök pedig számot adtak állóképességükről, felkészültségükről. A premier mezőnyben való indulás elsősorban a tapasztalatszerzést szolgálta.
Július 21.-én a harmadik versenynapon, 200 méter vegyesen arany érmet nyertek a pécsi fiatalok. Nagyon szoros versenyt produkáltak a csapatok. A PTE legénysége a három időfutamos küzdelem során megmutatta, hogy higgadtsággal és közös erővel legyőzhetik a legerősebb nemzeteket is. A nagyon erős és komoly sárkányhajós múlttal rendelkező canadai legénységet utasították maguk mögé, az első helyért vívott harcban.
A Pécs csapata összetartással, alázattal és eltökéltséggel számottevő tényezővé vált a nemzetközi sárkányhajó versenyek színterén. Izgalommal várjuk a folytatást, hiszen holnap ismét 200 m-en, de premier osztályban, kishajóban fognak versenyezni.
A Dragon Aqua legénysége a harmadik versenynapon a kishajós Senior A open kategóriában, 5. helyezést szerzett, holnap ők is folytatják, de immár vegyes kategóriában.
További hírek
15.

OUTRIGGER SÁRKÁNYHAJÓ MAGYAR BAJNOKSÁG
Vasárnap zárult a kétnapos outrigger sárkányhajó bajnokság, amelynek idén Dombori adott otthont. A két napos bajnokság mindkét napján 150 méteres és 1500 méteres futamok kerültek megrendezésre. A szombati napon a premierek, az U24-es és az U18-as korosztály versenyzői eveztek pályára, akik többnyire békés időjárási körülmények között mérkőztek meg és nagyon fegyelmezetten álltak rajthoz. Vasárnap a szenior sportolók mérték össze tudásukat, akik az egész napos eső ellenére tisztességgel helyt álltak és keményen végig versenyezték a napot.
Tovább02.

Tisztújítás a 25 éves Magyar Sárkányhajó Szövetségnél
Az elmúlt hétvégén Baján tartotta a Magyar Sárkányhajó Szövetség, az éves Küldöttgyűlését. A Küldöttgyűlésen tisztújításra is sor került. Újabb négy évre a szövetség elnökének választották Járosi Pétert, aki immár 20 éve, 2003 óta tölt be vezető pozíciót a sárkányhajó sport magyarországi irányító szervezetében.
Tovább01.

Elkezdődött a nyíltvizi sárkányhajó szezon Baján
Az elmúlt hétvégén szombaton Baján került megrendezésre a Hosszú Távú Sárkányhajó Magyar Bajnokság. Az idén 25 éves Magyar sárkányhajó Szövetség, 12. alkalommal szervezte meg 15 éves Sugo Sárkányhajó Clubbal együttműködésben a bajnokságot. Különböző kategóriákban, 4 és 8 km-en versenyeztek a legénységek.
TovábbSimi 2023
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2023. augusztus 7 - 13 között Pattayaban, Thaiföldön a 16. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon, 2023. szeptember 7 - 10. között Ravennában, Olaszországban a 19. EDBF Klub Legénység Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk