Hírek - Archívum
19. Magyar Sárkányhajó Bajnokság
Izgalmas és színvonalas kűzdelmeket hozott a háromnapos bajnokság. Pénteken a 2000 m-es, szombaton a 200 m-es, vasárnap pedig az 500-es futamokat rendezték. De új versenyszámot is avattak, hiszen az a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) megalakulásának 30. évfordulója alkalmából - a magyar szövetség elnökének kezdeményezésére - jubileumi 100 m-es versenyfutamokra is sor került szombaton délután.
TovábbSprintverseny a szeretet jegyében
Augusztus 28-án a szerbiai Bezdánban rendezték meg - egy év kihagyással - most már második alkalommal a 100 m-es sárkányhajó sprint versenyt. A verseny a Magyar Sárkányhajó Szövetség versenynaptárában is szerepel, hiszen a bezdáni klub és a szövetség között, több évre visszamenő baráti, sporttársi kapcsolat van.
TovábbNyári Sárkányhajós Gyermektáborok
Július és augusztus hónapokban, a szövetség több tagszervezete, idén is szervezett sárkányhajós gyermektáborokat, az általános és középiskolás korsztályok számára. A szövetség elnöke, Járosi Péter elmondta, nagyon fontos feladat az utánpótlás felkutatása, és fejlesztése. A most már öt éves utánpótlásfejlesztő programban, nagyon fontos szerepe van a nyári táboroknak.
TovábbKényszerpihenőt követően, ismét fesztivál volt Szombathelyen
Az elmúlt hétvégén egy év kihagyást követően, került megrendezésre a 8. Szombathelyi Sárkányhajó Fesztivál. A versenyen négy kupában mérték össze erejüket a nagyrészt szombathelyi legénységek. De érkeztek csapatok Győrből és Nagykanizsáról is.
TovábbEmlékezzünk! 10 éve lett világbajnok a magyar válogatott Amerikában
2011. augusztus 3., Egyesült Államok, Florida, Tampa Bay. Világbajnok a Premier Open 2000 méteren!!! „The Hungarians are flying!” Óriási küzdelemben, fullasztó időben, nagyszerű versenyzéssel világbajnok lett a magyar sárkányhajó válogatott Premier Open csapata 2000 méteren! Hogyan is történt?
TovábbEdzőtábor Domboriban
Július 9-11.-én háromnapos összetartó edzőtábort szervezett a szövetség Domboriban a bő válogatott keretnek.
TovábbEmléktábla avatás Domboriban
Július 3.-án szombaton felavattuk id. Sziklenka László szövetségünk örökös tiszteletbeli elnökének emléktábláját Domboriban.
TovábbNagy verseny, csúcs nevezéssel
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a 7. 10 Személyes Sárkányhajó Magyar Bajnokság Domboriban. A verseny rekordszámú részvétellel zajlott. 120 legénység nevezett be a két napos bajnokságra. Szombaton a 200 m-es, vasárnap a 2000 m-es verseny zajlott.
TovábbSárkányhajóban is kezdenek a sárkányhajósok...
Szombaton a szövetség sportolói, klubjai, a sikeres Outrigger Magyar Bajnokságot követően sárkányhajókban is összemérik tudásukat.
TovábbNapfény, szél és jó hangulat az Ourigger Magyar Bajnokságon
Vasárnap zárult a kétnapos outrigger sárkányhajó bajnokság Sukorón. A verseny mindkét napján magas színvonalon versenyeztek egymás ellen a klubok által nevezett versenyzők. Minden korosztályban erős döntőkre került sor. Az eredmények magukért beszélnek.
TovábbSimi 2023
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2023. augusztus 7 - 13 között Pattayaban, Thaiföldön a 16. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon, 2023. szeptember 7 - 10. között Ravennában, Olaszországban a 19. EDBF Klub Legénység Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk